A COVID-19 nevű betegség az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a kínai szakértők kutatása szerint a COVID-19 pandémiát okozó új típusú fertőző tüdőgyulladás, amely 2020 elején a világ több országában is megjelent és a WHO pandémiának minősítette. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főigazgató szerint példátlan fenyegetést jelent a betegséget okozó új koronavírus (SARS-CoV-2), amely az „emberiség ellensége”.
Becslések szerint a betegség 2 százaléka halállal végződik, de konkrét hazai adataink nincsenek a COVID-19 szerű megbetegedésekről. (Ha a halálozási számokat a bizonyított COVID-19 esetek arányában vizsgálják, akkor ez 2020 márciusában: 3,4% Ha csak a „szárazföldi” Kínában történt első, kb. 45 000 igazolt fertőzés adatait veszik számításba, akkor az érték 3,6%, de az életkor is jelentős hatással van a halálozási rátára: 10 év alatti gyermek eddig összesen 1 halt meg fertőzés következtében és az 50 év alatti megbetegedettek esetében az arány kevesebb, mint 1%, az idősebb betegeknél viszont nagyobb akár 30% is elérheti az egészségügyi rendszer kapacitásaitól függően.)
A betegség átlagos inkubációs periódusa körülbelül 5 nap (2-30nap között). A súlyos betegek esetében, állapotuk súlyosbodását vagy halálukat az a gyulladásos roham okozza, amikor a gyulladás miatt az immunrendszer túlzottan aktiválódik (átlagosan az első tünet megjelenésétől a külföldi adatok alapján 9-11nap). A vírusfertőzés közvetlenül a tüdőhólyagocskákba (alveolus) jut és kétoldali szövetközi tüdőgyulladást generál (NCIP – novel coronavirus-infected pneumonia), így a tüdő nem képes ellátni funkcióját, a légzést. Az ebből adódó légzési elégtelenség gyakran olyan súlyos, hogy néhány napos kórházi ápolás után a lélegeztető gép oxigénje nem elég az életfunkciókhoz. A fertőzöttek 15% kerül kórházba és 6-10% kerül kritikus állapotba, mely intenzív osztályos terápiát igényel.
Amennyiben Magyarországon valaki úgy véli, hogy megfertőződött, haladéktalanul fel kell keresnie a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK). Az NNK eljárás szerint a háziorvos egy kérdőív alapján telefonon kikérdezi a beteget, és megerősíti vagy elveti a fertőzés gyanúját. Amennyiben a betegség gyanúja felmerül, egy külön telefonszámon értesíti a mentőszolgálatot (OMSZ).
Sajnos emiatt, kevés eset válik követhetővé, így a hozzákötött tájékoztatás sem pontos, az oldal célja, hogy megfelelő adatokat nyerjen, ami mind a betegek és az ellátók érdeke.
Vélhetően a betegség speciális lefolyása és az aktuális légúti fertőzések időszaka miatt, a hivatalos számok országtól függetlenül 10-50x eltérést is mutathatnak a valósághoz képest, sőt a fertőzöttek száma ennek a 4-5x is lehet, hiszen sokan csak tünetmentes hordozók vagy megfázásos tünetet mutatnak.
A betegek jelenleg nem tölthetnek fel adatot, csak orvosok.
A pontos adatokat folyamatosan közzé tesszük.
Tisztelettel:
Dr. Szili Károly PhD
(alapadatok forrása internet, szakmai cikkek és wikipedia)